2014. máj. 27.

2014. máj. 20.

Passport bitte!


"….Oroszország és Szlovákia egységes azon véleményében, hogy meg kell szüntetni az erőszakot Ukrajnában, és átfogó belső ukrán párbeszédet kell kezdeni az ország minden régiója részvételével – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter moszkvai sajtótájékoztatón, amelyet szlovák partnere, Miroslav Lajcakkal együtt tartott…"


Nehéz eldönteni, vajon simán a Kreml rendelte be a tótokat egy kis egyetértésre cserébe az elmúlt évtized ragyogó együttműködése okán, vagy végszóra Szlovákia is beszállt az osztoszkodásba és rárepülnek Kárpátaljára. Ügyes és igen váratlan húzás lenne ez a törpeállamtól, de valljuk be, logikus fejlemény: ők is szeretnének nagyobbak lenni. A Zákárpátszkoje-rajon, azaz a Zakarpatská oblászty végsősoron valóban az újdonász Csehszlovákiához került anno az utódállomok megalakulásakor, a jogalap megvan, többségi nyelve szláv (megannyi dialektussal), és hamár történelmi restauráció zajlik, piacképesebb elképzelés lehet a magyar irredentizmussal szemben a két háború közti győztes európai státuszkóhoz visszatérni, mint Szent István államához. Ahogy mondják, bátraké a szerencse! Hogy ez a bátorság mindig nagyhatalmak árnyékában eljátszott statiszta szerepeket takar? Az utólag szinte teljesen mindegy, nem szépségverseny ez. 


Egy biztos: Kárpátalja lakosságának uniós tagságot és útlevelet Ukrajna belátható időn belül nem tud biztosítani, ahogy egy szakadár orosz protektorátus pláne nem. Így várhatóan ez a cirka egymilliós tömeg ide húz, és nem kérdés hogyan oszlik meg majd köztük a magyar és a tót irányultság, bár ezen a téren Rákóczi népe tartogathat meglepetéseket. Tehát papírforma szerint kárpátaljai trianonra kerül sor a nem is távoli jövőben, és a mostoha sorsú régió két részre szakítva csatlakozhat majd az Európai Unióhoz. 




Ezzel persze semmi szokatlan nem történik ott, ez az a terület, ahol élve korábban is rekord mennyiségű útlevelet lehetett begyűjteni spontán, állampolgári jogon egy átlagos életút alatt, és ezt a hagyományt folytatva nem kétséges, hogy eljött az idő az aktuális igazolványcserére. "Most vagy soha" mondja a magyar, és ha ezt most szlovák torkok is visszhangozzák, sanszos, hogy pár éven belül a Vereckei hágón szlovák határőrök vigyázzák majd a schengeni határt.



Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_19/Oroszorszag-es-Szlovakia-meg-kell-szuntetni-az-eroszakot-Ukrajnaban-3473/.

2014. máj. 9.

Konyec filma


Vége a dalnak, új szakaszába lépett az ukrán konfliktus. Az előzmények kapcsán érdemes felidézni a nem túl nagy érdeklődést kiváltó, mintegy egy hónappal ezelőtti zaporozsjei eseményeket. Nagy fiaskó volt. A dnyepermenti iparvárosban a már megszokott módon induló kijevellenes tüntetés váratlan fordulatot hozott. A párszáz felvonulót hirtelen többezres ukrán-párti tömeg lepte meg, amely lassan hízva szabályos körbe fogva ejtette csapdába a maroknyi lázadót. A helyzet lassan drámaivá fokozódott, a körbezárt orosz aktivistákat liszttel, tojással, petárdákkal dobálták, akik egy idő után térdig álltak a mocsokban és az este leszáltával sem eresztették őket. A tíz órás, kimerítő patthelyzetben sorra estek össze a bennrekedtek, az életüket csak az időben megjelent és élő pajzsként felálló karhatalom védte meg. Végül rendőrkordon védelmében vezették ki őket a helyszínről. Az eset rettenetesen megalázó lehetett a résztvevőknek, de túl ezen az egész szakadár mozgalomnak figyelmeztető jelként szolgálhatott: nem elégséges a támogatottságuk. Ez itt Zaporozsjében legalábbis egészen biztosan kiderült. 

Az újabb és újabb hírek olvastán feltűnő kezdett lenni, a szereplők kis száma. Párszáz, pár ezer fő egy majd tízmilliós régióban, kisvárosokban, falvakban elszórtan biztosan nem elegendő egy mégoly megrendült erejű állammal szemben sem, mint amilyen a ma kaotikus Ukrajnája.    

Bárki is legyen az illető, bárkinek is dolgozzon, jól látja. A föderatív Ukrajna álma szertefoszlott, az országtól való rugalmas elszakadásé pedig végképp. A vasárnapra kiírt népszavazások  eredmény persze ettől még 99%-os oroszpártiságról fog tanúskodni, nyilván, a többiek el sem mennek majd. Vége a romantikus filmnek, ahol önrendelkezésről, önigazgatásról demokratikus keretek közt döntő polgárok veszik kezükbe sorsukat. Az előadás szép volt, a történet lebilincselő és fordulatos, de már csak a stáblista pereg a szemünk előtt. Most fel kell állni a székekből és ki kell menni az utcára a valóságba, ahol már ropognak a fegyverek.