2008. dec. 12.

Héphaisztosz fiai



Lépésről-lépésre haladva, lassan egész Görögországot
lángban borítja az immár egy hete tomboló ifjúkommunista
rohamosztagosok eszetlen és féktelen terrorja. Nagyon jól
megy nekik, mintha csak mindig is ezt gyakorolták volna.
Pedig ötven éve még a barikád másik oldalán álltak.
Igen, az 1956-os eseményekben ugyan is a pufajkás oldalon
dolgoztak, és már akkor nagyon szerettek tüzelni,
és már akkor nagyon baloldaliak voltak.

A pici (Political Incorrect Institut - a továbbiakban: pici)
munkatársa szerint - korabeli szóbeszédekre alapozva
állítását - az október 25-i, Kossuth téri vérengzésből is
derekasan kivette a részét Beloiannisz népe, de a későbbi
eseményekben már bizonyított gyilkos tevékenységük:

"Az 1. zászlóalj a Mosonyi utcai rendőrlaktanyában gyülekezett,
létszáma a megalakulásig folyton nőtt (1800, később 2000 főre),
a 1. ezred 6. századán kívül hozzácsapódott a Partizán Szövetség
68 tagja, és egykori ún. „spanyolosok”. Az ezredhez ezeken kívül
kommunista pártfunkcionáriusok, ávh-sok, belügyisek, tsz-elnökök,
kb. 200 fő görög és jugoszláv emigráns kommunista is csatlakozott."

De ha már ennyire erős ez a balos beütés arrafelé, akkor
miért pont sztrájktörőket exportálnak hozzánk? Hova
lett az a nagy, kollektivista, baloldali szolidaritás belőlük
ilyen hirtelen? Vagy egyszerűen csak a fasiszta magyar
mukavállalók ellen kellett összefogniuk az internacionalista
magyar kormánnyal, és az internacionális orosz tőkével?
Mindegy, a tűzcsapás, az tűzcsapás - ősi hagyományuk
ez úgylátszik - és csak reménykedhetünk benne, hogy
a Ferihegyi úton nem fognak barikádok lángolni, amikor
majd az orosz tulaj haza akarja küldeni őket.