90 éve volt Balassagyarmaton a csehkiverés. Tegnap este kilenc percre minden közvilágítás kihunyt a városban, csak a gyertyák égtek az ablakokban. Már amelyikben gyújtottak gyertyát.
(A pici /Political Incorrect Institut - a továbbiakban: pici/ munkatársának helyszíni beszámolója szerint, a volt Lenin lakótelep ablakaiban igen gyéren pislákoltak gyertyafények, helyettük a megszokott, sejtelmes-kék, monoton katódcső villogás jelezte csak: itt is emberek élnek.)
1919, január 29-e nem csak Balassagyarmat történetében jeles nap, de fontos dátum az ország modernkori történelme szempontjából is. Sokkal fontosabb annál mintsem hogy megfeledkezhessünk róla. Az ország közvéleménye számára gyakorlatilag ismeretlen eseménysor az egyetlen példája annak, ahogy egy egészséges - vagy egész egyszerűen csak "normális" - közösség fegyveres ellenállással válaszolt az őt ért igazságtalan és megalázó diktátumra. Hát persze, hogy sikerrel! Győzött az igazság!
Ezért, bár a csehkiverés katonai szempontból csak egy kissebb ütközetnek számít, de jelentőssége bőven túlmutat ezen a minőségen. A város polgárai és a teljesen szabadon döntést hozó honvéd egységek komoly leckét adtak nem csak a megszálló cseh csapatoknak, de saját nemzetüknek is. Bár a történelmi Nógrád vármegye kettészakítását lehetetlen lett volna megakadályozni, de a megyeszékhely, a térség történelmi igazgatási központja (itt székel a megyei biróság, itt található a volt vármegyeháza, a megyei börtön, szakiskolák, gimnáziumok, és kórház van a városban) így magyar kézen maradhatott.
Az évfordulóra film készült a történtekről, amit igaz, csak a 2010-es filmszemlére neveznek majd, de jobb későn mint soha. Kiváncsian várom. Bár némi szkepszissel azt is mondhatnám, nem fűzök túl nagy reményeket - a valószinüleg tv-játék szerű - alkotáshoz, messze járunk még a balti, vagy a lengyel nemzeti filmgyártástól, de ez a finnyásság csak legyen az én bajom. A filmet meg mutassák be lehetőleg mindenhol, ahol csak képernyő található az országban!
A hűs, sötét habon, hol csillag alszik este, fehér Ofélia, mint egy nagy liliom, lassan leng tova, bő fátylai közt lebegve. S hallalik zengenek a messzi csaliton.
Ím ezredéve már, hogy Ofélia sápadt árnyként bolyong a nagy fekete folyamon. Ím ezredéve már, hogy szelid tébolyának borzong románcain az esti fuvalom.
...
2.
Sápadt Ofélia, mint a hó színe, oly szép, meghaltál, gyermekem, a folyam elrabolt. Mert füledbe a szél, amint betört a norvég hegyek felől, a vad szabadságról dalolt.
Mert titkos fuvalom suhant, hajad cibálva, merengő lelkeden furcsa zsivajjal át, hogy fák panasza közt, éjszakák sóhajára meghallotta szived a természet szavát.
Mert megtörte dühös hörgésével a tenger oly lágy, oly emberi leányka-bájodat, s mert lábaidhoz ült egy áprilisi reggel némán, szegény bolond, egy sápadt szép lovag.
Szabadság, vágy, egek: szegény őrült, mily álom! Megolvadtál hevén, mint hó a láng felett. Elfulladt a szavad a roppant látomáson. - S a szörnyű Végtelen megölte kék szemed.
3.
S a költő szól: bolyongsz,csillagsugárban, este, keresve, hol van a hajdan szedett virág; s ő látta a vizen, fátylai közt lebegve, Mint nagy liliomot, fehér Oféliát.
A képernyő picit mintha elhalványodott volna, legalábbis remegni kezdett a kép, majd a szürkeruhás ember váratlanul eltünt. A szobában lassan, de biztosan egyre hűvösebb lett. Magukra húzták a takarót. A készülék még pislákolt egy kicsit, valami zenét játszottak, aztán reklámokat.Tíz perc, és teljesen kihültek a lakások, minden ablak elsötétült, süket csend borult az egész telepre.
Fenn a gépházban még egyet tekert a kapcsolón, majd elindult lefelé. 14 fok... morgott magában, az elég lesz, csak tudjuk tartani...