2010. jan. 12.

RETRO '84 / Pusztavacs



"2006 szeptember 18-án történelmi és tragikus esemény
történt, ilyen mértékű támadás 50 éve nem érte a rendőrséget."

Ettől volt hangos 2006 őszén, az MTV ostroma után
a magyar sajtó. Pedig az eseményt megelőzően 22 évvel,
1984-ben, a pusztavacsi békefesztiválon hasonló méretű
tömegoszlatás történt. 2007-ben került fel a világhálóra
egy eddig ismeretlen fényképsorozat, és egy írás az
eseményről.

Ebből a következő derül ki:

"...a több száz fős agresszív csoport elfoglalta a színpadot,
majd egymást kezdték sörös üvegekkel dobálni, ezért a
rendezőség kérte a rendőrség közbeavatkozását, amely vízágyú,
könnygázgránát és füstgyertya alkalmazása mellett döntött.
A sérültek számát a jelentés nem közölte, de azt igen,
hogy rendbontás és garázdaság miatt 17 főt állítottak elő...

...A rendőri fellépés nagysága az ország nyilvánossága előtt
rejtve maradt, de – mivel jelentős számú szemtanúja volt a
történteknek (becslések szerint szombaton 120–150 ezren
jelentek meg Pusztavacson, a központi színpadon több tízezres
tömeg előtt folytak az előadások) – hamar lábra kelt a hír,
hogy valójában több volt ez, mint egy „egyszerű” rendcsinálás..."

Egy másik bejegyzés részletesebben leírja a történteket:

"...Ekkor a színpad két oldala felől megindultak a gumibotokkal
felfegyverzett rendőrök és elkezdték püfölni a népet írgalmatlanul.
Amikor hátrébb szorították az embereket megjelentek a lovak
kardlapos állatokkal a hátukon, majd ezután a locsolóautók.
Ekkorra a tömeg is összeszedte magát és elkezdett védekezni,
üvegekkel és botokkal dobálták a rendőröket, az egyik lovasrendőrt
aki épp egy öregember hátából próbált szíjat hasítani leszedték a
lováról. A tömegoszlató csodafegyver a vízágyú vagy nem működött
rendesen, vagy a kezelője nem merte teljes erővel használni,
csak fürdésre volt alkalmas amit többen ki is használtak..."

És ez se rossz:

"...azt a képet sosem fogom elfelejteni, amikor két lovasrendőr
egy szíjbilinccsel hátrakötött kezű félmeztelen srácot visz el.
Mintha a Szegénylegényekből vágták volna ki a jelenetet."



1984. Ebben az évben indulnak el a tengizi projekt tárgyalásai
is, és a következő év tavaszán, Lázár György aláírja a közös
szovjet-magyar gigaberuházásról szóló szerződést.

"1985. jan. 1. Életbe lép az Elnöki Tanács 1984/19. számú
törvényereju rendelete a szigorított javító-nevelô munka
bevezetésérôl, melynek célja a közveszélyes munkakerülôk
rendszeres munkára szoktatása lenne."

A pikáns a dologban az, hogy 2006 őszén, a - már
demokratikusan szocialista - miniszterelnök épp Moszkvában
tárgyal, a Déli-Áramlat terveiről, miközben a Szabadság téren
a szovjet emlékművet bontják a huligánok.



RETRO '80s "...Négyszázan biztos vagyunk..."