2008. jún. 27.

Negró Aladár, hol vagy már?


Június 26. gyásznap kéne legyen a magyar emlékezetben.
67 évvel ezelőtt, ezen a napon került sor Kassa - a rövid ieőre
visszatért felvidéki város - bombázására, mely támadás hatására
az ország hadba lépett a Szovjetúnió ellen. Komoly mérlegelés után
sem könnyű eldönteni így utólag, hogy ki volt a provokátor.
Lehettek valóban orosz gépek, németek vagy akár románok is.

Itt most egy új elméletet vázolunk, had legyen még kacifántosabb
a sztori, de ehhez vissza kell menjünk az időben pár évet:
egészen pontosan kettőt. A szobránci incidensről van szó.





Történt, hogy 1939-ben a második bécsi döntés kapcsán Magyarország
és Szlovákia között területi vita alakult ki, amely hamar fegyveres
konflktussá nőtte ki magát. Ez volt a "kisháború" a két ország közt,
melynek során kisseb csetepatékra, és komoly légicsatára került sor.





Ennek a légicsatának a parancsnoka volt Negró Aladár főhadnagy,
alias "Ali" (aki a csata emlékére kapta a Szobránczy előnevet).
Bátran állíthatjuk, hogy hősünk "a kor Besenyei Pétere" volt,
kíváló, felkészült és bátor pilóta. 1939 március 9-én a magyar
vadászgépek a levegőben lelőttek kilenc, támadó szlovák gépet.
Ezt követte az iglói reptér bombázása, ahol 19, egyes források
szerint 12, sőt 24 gépet, és három hangárt semmisítettek meg
magyar bombázók, szintén az "Íjász" vadászszázad
fedezete mellett. Szlovák gépek így jószerivel
csak Nyitrán maradtak.

A megsemmisítő vereség bizony megalázó lehetett a
tót atyafiaknak, és nem valószínű, hogy egykönnyen
lenyelték, elfelejtették volna. A magyar pilóta
képzés központja ráadásul ez idő tájt Kassa volt. Az indíték tehát
megvan. A bombázók helyismerete, a rendőrség, a posta bombázása
szintén árulkodó. Talán a nyilvánvaló összefüggés, talán a máig tartó
bosszú vágy mondatja a veterán nyitrai szlovák pilótákkal,
talán mert igaz, de máig él a legenda köztük, miszerint
bizony ők jártak akkor délben Kassa felett.


História, 1991.,4. szám. 33. oldal




Felvidéki Ujság, 1942 június 26., péntek
(Ez is egy jó sztori).

Szobránczy-Negró Aladár hőstettét, melyért "Ali" szobrot érdemelne
méltatlanul feledte el az ország, a gyalázatos, a civil lakosságot
célzó megtorló terrortámadásért pedig a szlovák légierő
utólag is kérjen elnézést.

Up date: '08 07 08/Reakció


2008. jún. 26.

Chaos tv



Az Európai televíziós társaságok cenzúrájára válaszul
az adás átjátszásának megbénítását érték el iszlám
hackerek az Európa-bajnokság elődöntőjének
szerda esti közvetítése során.

A minden biztonsági rendszert kijátszó támadás részben
megbénította a Németország-Törökország mérkőzés
közvetítését. Az illetékesek egy bécskörnyéki viharral
magyarázzák az esetet, amely középeurópai idő szerint
1:05 perckor érte el a Hűvös Várost.

2008. jún. 20.

A Nagyregény



"...A Hűvös Város végnapjait éli. Lakói éheznek és fáznak.
Patakokban folyik a szenny és a mocsok, utcáin bandák
garázdálkodnak. A nappalok kietlenek és szomorúak,
éjszakái a legsötétebb bűnök és gyalázatos tettek
végtelen monotonitásába fásult véres harcokkal telnek...

...De ki lesz az, aki végre utat nyit egy boldogabb jövőbe?
Szövetség és árulás, összeesküvés, győzelem és bukás..."

A napról napra új epizódokkal jelentkező nagyregény
hátborzongató lenyomata a kornak melyben született.
Sebészi pontossággal tárja fel egy minden porcikájában
romlott, és végzetes sebett kapott rendszer agóniáját:
egy hűvös kort, annak öldöklő hétköznapjait. A Nagy Építő,
az Úr, a Mester és a Náci Vérfarkasok és Vámpírok alkjainak
groteszkjei, a mozgalmas akciójelenetek és a bátor ívű
dramaturgiai megoldások olyan erényei a műnek, melyekkel
méltán tarthat igényt a komolyabb hangvételhez szokott,
értő olvasóközönség figyelmére.

2008. jún. 7.

Az égimeszelő mennybemenetele



Mától az SZDSZ új elnöke Fodor Gábor,
(képünkön a fodros cápa csak illusztáció) és ezzel ténylegesen
új fejeztet nyílhat a lassan, de biztosan töpörödő rendszerváltó
rablópárt életében. Jól látható, hogy valami nagyon elromlott.
A régi masina, a jóöreg, 68-as citroen cápa lassan a leállósávba
kényszerül, és ha így megy tovább, a következő választásokig
úgy kell elvontatni megfáradt utasaival együtt.

De már látom is a kanyarban feltűnő patinás VW bogarat,
igen: az MDF csapata lesz az! Talán ők nem hagyják cserben,
az idők során őszinte baráttá nemesült valamikori nagy ellenfelet.
Kérdés persze, kibírja-e még az új utasokat a szintén múzeumba
illő matuzsálem, vagy jobban teszik, ha közösen bérelnek valami
használható járgányt, és azzal próbálják meg utolérni
a metálfényű audikat.

Kétségtelen, keresve sem találni alkalmasabb figurát a mentőakció
levezényléséhez, mint a gerinctelen, puhatestű Fodort, aki egy ilyen
húzással gyakorlatilag megmentheti az övéit, végre örök dicsőséget
szerzeve ezzel önmagának, a demokráciának és persze a
demokratikus centralizmusnak is!



szólj hozzá: Fodor Gábor Interju



up date: 2010/01/27.
Igen, igen, igen! Megtörtént a kvázi egyesülés,
ahogy azt másfél éve megjósoltuk:

"A Fidesz és az SZDSZ után az MDF színeiben is képviselőjelölt
lehet Fodor Gábor. Értesüléseink szerint az SZDSZ volt elnöke
szülővárosában, Gyöngyösön indulhat, így egyik ellenfele
Vona Gábor, a Jobbik elnöke lesz. Az MDF budapesti
listavezetője John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője
lehet, és őt indíthatják Újlipótvárosban is."

2008. jún. 5.

Czuj, czuj, Czuwaj




Régen gondolkozom rajta, vajon hányan ismerik,
hányan tudják a városban, miért áll az oroszlán a
Margit-híd budai hídfőjénél? Soha nem koszorúzzák
meg. Június harmadika, egy elfelejtett évfdorduló,
idén a kilencvenharmadik.

"Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Gyóni Géza/Przemyśl, november."

Na de mit írt volna Gyóni, ha nem hal meg 1917-ben?
Ha még megéri a békediktátumot? Ha látja a magyar
honvédség szélnekeresztését, az ország tragédiáját?
Érdekes kérdés, amire nincs válasz, de jól mutatja
milyen relatív is az igazság, s milyen értelmetlen
áldozat volt így Przemyśl erődjének heroikus védelme,
ahol 88 éve a Központi Hatalmak végül legyőzték a nagy
orosz medvét, aki pedig állítólag legyőzhetetlen.

"A városba először a bajorok hatoltak be 1915.június 3-án
3 óra 30 perckor a Zasanie oldaláról, ezután nyugatról
behatolt a 4. osztrák–magyar lovassági divizió.
...1915. június 6-án az elfoglalt városba
látogatott az Osztrák–Magyar Monarchia
haderejének főparancsnoka Frigyes
főherceg, tábornagy."


Forog a kerék, soha meg nem áll, ezt tudjuk, Przemyśl
- ez az édes kis lengyel város - pedig őrzi a harc nemes
hagyományát, s fiai soha nem felejtik Hungária hőseit.

1920/06/04



"Amíg a szó csak térden áll,
A gondolat messze száll.
Amíg a szó csak térden áll,
A gondolat messze száll."

2008. jún. 2.

Hol a rendőrség?



Újból feltüzelt fidelitaszos tömeg lepte el a hétvégén szűkebb
pátriánk dicső főterét, hogy így egybeverődve mutassa meg
ország-világ előtt: egységben az erő! Ezúttal sem hiányoztak
a lelkes női szinglihordák, sőt lovagjaik szinpadot is hoztak
magukkal. Így keveseket érdekelt egy újabb ostrom lehetősége,
az egybegyülteket szinte megbabonázta a fellépő
gigasztárok produkciója.


Péntek délután a Kaukázus kezdte a bemelegítést, bár amúgy sem
volt hideg - mindegy ezt ők tudják - mindenesetre nem voltak
rosszak, és még az indymediát is reklámozták kicsit, ezt
megbocsátjuk, az esti programról meg nem írunk.
A nagy durranás amúgy is másnap este vitte le a fejünket,
Kis Tibi és a Quimby zúzott egy Tom Waits-eset, nem is volt
hamis. Egyedül ennek a Líviusznak a furcsa monológja
kelthetett némi megütközést a hallgatóságban:
- Nem először állok szemben ezzel az emlékművel! Így kezdte.
- És arra gondoltam, hogy bár tudom sokan nem szeretitek, de
azok az orosz kiskatonák nem tehettek semmiről, higgyétek el!
Szerintem egy-egy turult (sic!) kéne még odarakni a két oldalára,
hogy azok vigyázzák nyugodt, békés álmukat, és akkor béke lenne,
megbékélés értitek? Lehet hogy értették, én nem.
Mindenesetre se a rendőrség, se az INKAL security nem vitte el
ezért az arcátlanságért, ugyanis rendőrök nem is voltak sehol,
a közismert halálbrigád helyett pedig számunkra ismeretlen
örzővédő cég végtelenül türelmes, és udvarias emberei
lézengtek csak imitt-amott.
Kezdetnek nem rossz.