A magyar sors zavarodik,
mindig felleg kavarodik.
Mások esküvõre mennek,
szép legények, sorsuk állja.
S másforma nagy madaruk van,
s mindnek van egy rózsafája.
Legyél boldog, kedves világ,
neked virágzik minden ág,
Nekünk is van egy pár bokrunk,
tavasszal nyit. Kökénybokor.
Õsszel dél bíborlik rajta,
s: sír a szél, ha belé botol.
De él, világ, kedves senkink.
Bátor bokor. Mind. Egyenkint.
S van tövise, van rigója,
Hidd el, világ: e rigó még
ráfüttyent a koporsódra.
Sinka István / 1946
Bejegyzések
