Lépésről-lépésre haladva, lassan egész Görögországot lángban borítja az immár egy hete tomboló ifjúkommunista rohamosztagosok eszetlen és féktelen terrorja. Nagyon jól megy nekik, mintha csak mindig is ezt gyakorolták volna. Pedig ötven éve még a barikád másik oldalán álltak. Igen, az 1956-os eseményekben ugyan is a pufajkás oldalon dolgoztak, és már akkor nagyon szerettek tüzelni, és már akkor nagyon baloldaliak voltak.
A pici (Political Incorrect Institut - a továbbiakban: pici) munkatársa szerint - korabeli szóbeszédekre alapozva állítását - az október 25-i, Kossuth téri vérengzésből is derekasan kivette a részét Beloiannisz népe, de a későbbi eseményekben már bizonyított gyilkos tevékenységük:
"Az 1. zászlóalj a Mosonyi utcai rendőrlaktanyában gyülekezett, létszáma a megalakulásig folyton nőtt (1800, később 2000 főre), a 1. ezred 6. századán kívül hozzácsapódott a Partizán Szövetség 68 tagja, és egykori ún. „spanyolosok”. Az ezredhez ezeken kívül kommunista pártfunkcionáriusok, ávh-sok, belügyisek, tsz-elnökök, kb. 200 fő görög és jugoszláv emigráns kommunista is csatlakozott."
De ha már ennyire erős ez a balos beütés arrafelé, akkor miért pont sztrájktörőket exportálnak hozzánk? Hova lett az a nagy, kollektivista, baloldali szolidaritás belőlük ilyen hirtelen? Vagy egyszerűen csak a fasiszta magyar mukavállalók ellen kellett összefogniuk az internacionalista magyar kormánnyal, és az internacionális orosz tőkével? Mindegy, a tűzcsapás, az tűzcsapás - ősi hagyományuk ez úgylátszik - és csak reménykedhetünk benne, hogy a Ferihegyi úton nem fognak barikádok lángolni, amikor majd az orosz tulaj haza akarja küldeni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése